A Pilot filozófiája

A cég 1918-as alapításakor Masao Wada és Ryosuke Namiki öt vezérelvet határozott meg:

Sansha Teiritsu

1/ Sansha Teiritsu – A három kiegyensúlyozott erő

Ez a háromlábú kínai bronz főzőedény az üzleti élet egyensúlyát szimbolizálja. Az edény lábai a három felet jelzik, akik között az üzleti kapcsolat létrejön: a gyártó, a forgalmazó és a fogyasztók. Ha az egyik lába rövidebb vagy hosszabb mint a másik kettő, az edény kiegyensúlyozatlan lesz. Hisszük, hogy ha a fenti három fél közül az egyik veszteséget szenved, vagy éppen a másik két fél rovására jut túlzott előnyhöz, az üzlet nem tud jól működni és nem tartható fenn.

2/ Ukiwa Seishin – Közös öröm és bánat

Ukiwa Seishin

A megosztott örömöt és bánatot, vagyis a szolidaritás elvét jelképezi a mentőöv – amelyet mindig kivetnek, ha szükség van rá – ez a cég kezdeti védjegye.

Ez az elv kiterjed a kereskedelmi kapcsolatokra, amelyekben az erős szolidaritás lehetővé teszi a fájdalom és az öröm együttes megtapasztalását a közös célok felé való törekvésben. Így a cégnek és az értékesítési pontoknak teljes harmóniában kell együttműködniük, jólétük biztosítása érdekében.

3/ Nankan Toppa – A nehézségek leküzdése

Nankan Toppa

Ez az elv illusztrálja a tengerészek szellemiségét, amikor nehézségeket kell leküzdeniük:

  • A kapitány folyamatosan gyakoroltatja a legénységgel a vészhelyzeti teendőket, és soha nem veszíti szem elől egy súlyos katasztrófa eshetőségét => előkészítés.
  • Az egész legénység emberfeletti erőfeszítéseket tesz, engedelmeskedik az utasításoknak és végzi a feladatát, nem foglalkozva a saját maga veszélyeztetettségével => reakció.

Ezt az elvet kell alkalmazni a vállalat vezetésére is annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.

4/ Ichinichi Ishiin – Minden nap egy lépés

Ichinichi Ishiin

A tengerészeti szaknyelvben a pilóta vezetőt és vezért is jelent.

Tehát ha a pilóta folyamatosan halad, lépésről lépésre, végül az ő hajója lesz a leggyorsabb. Ennek az elvnek az alapja a jól ismert mondás: "lassan, de biztosan."

Naponta erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy mi legyünk a legjobbak. Így lett a cég első termékének pont "PILOT" a neve. A fejlődésre való állandó törekvés nélkül még a legnagyobb vezérek is elbukhatnak.

5/ Sishei Shinken – Valódi elkötelezettség

Semmi sem lehetetlen, ha megerősítjük magunkban a kellő elkötelezettséget. Számunkra ez azt jelenti, hogy lehet bár érdekes egy ötlet vagy egy projekt, ha a hozzáállás nem elég elkötelezett és komoly, nem is fogja siker koronázni. Ezt az elvet érvényesítjük a kutatás-fejlesztésben, a gyártásban és a marketingben is. Minden helyzetben megpróbáljuk magunkat a fogyasztó helyébe képzelni, hogy ezt az őszinte és elkötelezett hozzáállást megtarthassuk.